Dunaszerdahely a maga mintegy 24 ezer lakosával szlovákiai szinten is a kisvárosok közé tartozik. A város neve mégis fogalom nem csupán az országhatáron belül, de a Kárpát-medencében is, és eggyé vált a szlovákiai magyarsággal. Ha Pozsonyban, illetve bárhol az országban Dunaszerdahelyt vagy a szerdahelyieket emlegetik, mindenkinek a magyarok jutnak az eszébe – sokan talán éppen ezért is úgy tekintenek erre a csallóközi városkára, mint a szlovákiai magyarság egyfajta fővárosára.
Hogy miért, annak számos oka lehet. Talán mert a legmagyarabb régió, a Csallóköz központjának számít. Talán a gazdag magyar művelődési élete (Duna Menti Tavasz, Tündérkert Fesztivál, Kortárs Magyar Galéria, Vámbéry Kávéház), vagy a DAC labdarúgócsapata miatt, amely miután az 1980-as évek elején berobbant a szlovákiai élvonalba, mindig is a magyarságát nem titkoló szurkolótáboráról volt ismert. Vagy talán másért. Az azonban bizonyos, hogy egy állandóan átalakuló, újból és újból megújuló településről van szó, amely egy szintén folyamatos átalakulásban lévő régió kulturális és gazdasági központja.
Földrajzilag Dunaszerdahely a Kisalföld északi részén elterülő Csallóköz szívében található. A Kisalföldről lévén szó alföldi jellegű, sík vidék veszi körül a várost, ahonnan tiszta időben már jól látszanak a Pozsony fölött húzódó Kis-Kárpátok erdős vonulatai.
A Pozsony és Komárom között, dél felől a Duna fő ága, észak-északkelet felől pedig a Kis-Duna és a Vág-Duna által határolt Csallóköz (német nevén Große Schüttinsel) maga is jelentős átalakuláson ment keresztül az elmúlt évezredben. Megváltozott területi kiterjedése, de megváltoztak természeti viszonyai is.
A mai Csallóközön a középkorban lényegében három tájegység osztozott, s a Csallóköz nevet akkor csupán a mai felső Csallóköz viselte. Ennek határait délről azok a Duna-ágak alkották, amelyek nagyjából a Duna mai fősodra térségében folytak, s amelyek közül az ettől kissé délebbre folyó Lajta (Sár) folyó volt a legjelentősebb. Északról a mai Kis-Duna térségében húzódó Csalló határolta, amely a középkor teljes időszakában hajózható folyamnak számított. Ez nagyjából a mai Nyárasd térségében éles jobbkanyart véve délnek fordult, keletről is lezárva az akkori Csallóközt. Ennek az észak–déli irányú ágnak a neve Megye-ág volt, jelezve azt, hogy ez jelentette a határt Pozsony és Komárom vármegye között. Vagyis a korabeli Csallóközbe Szerdahely vagy Alistál még beletartozott, a Megye-ág bal partján található Nagymegyer azonban már nem, az a Megye-ágtól Komáromig hózódó ún. Vágköz része volt. A mai Csalóközt érintő harmadik tárjegységet a Csilizköz jelentette, amely eredetileg a Csiliz és a Lajta közötti terület volt, s az ebbe tartozó települések (pl. Nyárad vagy Medve) még a huszadik század elején sem Pozsony vagy Komárom, hanem Győr megye részét képezték.
A Csallóköz mindig is a folyóágak, laposok, lápok világa volt – területét az év egy jelentős részén víz borította. A 19. század nagy folyamszabályozásai, belvíz-lecsapolási munkálatai következtében a Csallóköz mára magas földműves kultúrával rendelkező kultúrtájjá lett, ahol elsősorban a földművelés alá vont területek a meghatározóak. A régió helynévanyaga, illetve az itt élő emberek által laposoknak nevezett területek, ahol egy-egy nagyobb eső után máig előbukkan a belvíz, azonban jelzik a táj régi arculatát.
Az évszázadok során Dunaszerdahelynek, vagyis az eredetileg a mai város helyén lévő településeknek (Szerdahely, Újfalu, Nemesszeg, Előtejed, Pókatelek) megváltozott a kapcsolata és a viszonya a vízhez. Annak ellenére, hogy a város eredetileg a Csallóközön végighúzódó hordalék-lerakódás legmagasabb pontján alakult ki, s évszázadokon keresztül szoros kapcsolatban volt a vízi világgal, hiszen közvetlen környeztében is vízfolyások, folyóágak húzódtak. Mára Szerdahely távol került a víztől, mind a Duna, mind a Kis-Duna, illetve annak Tőkési-ága, több kilométerre találhatóak a településtől. Előnyei mellett (az árvizek nem fenyegetik Szerdahelyt) ennek számos hátránya van, hiszen bár városuk a nevében hordozza a Dunát, lakói mégsem élvezhetik a vízparti települések előnyeit.
A csallóközi éghajlat a mérsékelt égöv jellegzetességeit viseli, s mivel a Kis-Kárpátok vonulatának jótékony takarása által védett az északi, északnyugati hideg áramlatoktól, a nyarak szárazak és melegek, a telek meg viszonylag enyhék. Meghatározó jellegzetessége ellenben a tájnak a szinte állandóan lengedező, fújó szél.
Csallóköz a sajátos természeti öröksége mellett egyedi néprajzi és kultúrtörténeti örökséggel is rendelkezik. A honfoglalás óta etnikailag mindig is magyar volt, s ma is az. A középkorban ezt az egységes etnikai képet elsősorban a Csallóköz északnyugati csücskében található németajkú települések bontották meg, de ők is szervesen beépültek aztán a régió társadalmába. A Csallóköz magyar lakossága azonban mindig is élénk kapcsolatokat tartott fenn más etnikumokkal. A kapcsolatcsere legfontosabb színtere főleg Pozsony városa volt, amely bár a Csallóközön kívül helyezkedett el, ám mindig is szerves egységben élt azzal. Pozsony, mint a régió természetes kereskedelmi, politikai és kulturális központja, elhelyezkedése okán három etnikum kultúrájából táplálkozott, s teszi azt ma is. A Pozsonyba felutazó, ott piacozó, vagy ott munkát vállaló, tanuló szerdahelyi magyar éppen ezért került természetes módon kapcsolatba a német kultúrával, de a szlovák nyelvű lakossággal is. Magában a Csallóközben azonban szláv lakosság csak elvétve élt, amit az is igazol, hogy szlovák nevét (Žitný ostrov) is csak 1918 után kapta a sziget. Cseh és szlovák lakosság csupán a Csehszlovák Köztársaság megalakulását követően telepedett nagyobb számban a Csallóközbe. A két háború között elsősorban a földreform keretén kialakított kolóniákra érkező telepesek, illetve az ide helyezett állami alkalmazottak személyében, az 1945 utáni években pedig a lakosságcsere, valamint a belső telepítések által érkeztek ide nagyobb számban szlovákok. Az utóbbi évtizedekben elsősorban a Pozsonyból, az agglomerációból kiköltöző lakosság jelenti az itteni szlovák népesség legnagyobb utánpótlását, amely folyamat magát Dunaszerdahelyt sem hagyja érintetlenül.
Ebben az állandóan változó csallóközi tájban Dunaszerdahely is folyamatosan változik, arculatot vált. A lovas nomád honfoglalók 10. században itt kialakított ideiglenes jellegű hatalmi központjának a helyén, az államszervezés folyamatával párhuzamosan állandóan lakott települések alakultak ki, s az Árpád-kor virágkorában már több egymástól függetlenül funkcionáló középkori község állt a mai város helyén, a legismertebbek: Szerdahely, Újfalu, Nemesszeg és Előtejed. E négy magyar falu évszázadokon keresztül szoros közösségben, de külön közigazgatással élt. Közülük fokozatosan Szerdahely emelkedett ki, amely mezővárosi rangot vívott ki magának. Az alföldi jellegű poros mezőváros a 18. század és a 19. század elején nagy átalakuláson ment keresztül, amelynek következtében addigi keresztény jellegét elveszítve zsidó dominanciájúvá, „Kis Palesztinává” vált. Sőt a négy község közül csupán Előtejed őrizte meg keresztény jellegét. A vesztes szabadságharc után egyre inkább előtérbe került a gyakorlatban már amúgy is összeépült települések egyesítése, amelyre 1854-ben került sor. Az így megszületett Dunaszerdahelynek a huszadik század sem hozott nyugodt időket. Háromszor élt meg impériumváltást (1918/19, 1938, 1945), mindeközben lakossága is jelentősen átalakult. A huszadik század elején még tisztán magyar nyelvű, de zsidó dominanciájú kisváros, mára jócskán megnövekedett, miközben egykori zsidó lakossága és annak kultúrája szinte teljesen eltűnt, a magyar nyelv mellett pedig itt is egyre gyakoribb a szlovák szó. Eközben megváltozott a város külső „arca” is, hiszen a hajdani alföldi mezővárosra emlékeztető régi épületet alig találni a városban: arculatát ma szocialista lakónegyedek és mezővárosi hangulatot felidézni akaró újszerű megoldások határozzák meg.
A jelen kötet ezt a folyamatos átalakulást kívánja megörökíteni és dokumentálni: szóban és képekben is. Úgy gondoljuk, erre annál is inkább szükség van, mert bár a jelenlegi Szerdahely lakosságának kevés köze van a régi Szerdahely népességéhez, ám minden közösségnek szüksége van olyan jól értelmezhető múltra, amelybe bele tud kapaszkodni, amelyre alapozva jövőjét felépítheti. Abban a hitben bocsátjuk tehát útjára könyvünket, hogy abból mindenki, akit múltja vagy jelene ehhez a városhoz köt, olyan értéket talál majd benne, amely gazdagítani tudja személyiségét. De azoknak is ajánljuk könyvünket, akik Dunaszerdahelyt csak hírből ismerték, s eddig csupán annyit tudtak róla, hogy egy magyar város a Csallóköz szívében.
Dunaszerdahely. Dunaszerdahely város monográfiája. Szerzők: Nagy Attila–Nagy Iván–Novák Veronika–Simon Attila–Vajda Barnabás, Dunaszerdahely város önkormányzata, Csallóközi Barátok Társulása, 2012., 224 old.
Tartalomjegyzék:
Dr. Hájos Zoltán: Előszó
Simon Attila: Dunaszerdahely. Változó város a változó tájban
Nagy Iván: A település története a legkorábbi időktől az első írott forrásig
A város múltja a 9. század végéig
A dunaszerdahelyi agglomeráció és a magyarok a 10. században
Dunaszerdahely és környéke a korai Magyar Királyság idején
Dr. Novák Veronika: Dunaszerdahely első írásos említésétől 1526-ig
Szerdahely a 14. században
Szerdahely a 15. században
Dr. Novák Veronika: Dunaszerdahely a mohácsi csata után
Szerdahely a 17. században
Szerdahely a 18. században
Dr. Novák Veronika: A város története 1848–1918 között
A márciusi forradalomtól az alkotmányosság felújításáig
Dunaszerdahely az alkotmányosság felújításától 1918-ig
Simon Attila: Az első Csehszlovák Köztársaságban
Az államfordulat Dunaszerdahelyen
Városfejlődés, életmód, etnikai és vallási rétegződés a két világháború közötti időszakban
Politikai élet Dunaszerdahelyen az első köztársaság idején
Simon Attila: A magyar idők Dunaszerdahelyen 1938–1945
Simon Attila: Dunaszerdahely a második világháborútól a rendszerváltásig
A jogfosztottság évei (1945–1948)
Vajda Barnabás: Dunaszerdahely az egypártrendszer politikai erőterében (1948–1989)
A bontás és építés, mint Dunaszerdahely szocialista átalakításának eszközei
Nagy Attila: A város egyháztörténete
A katolikus közösségről
A református közösség
Az evangélikus egyház
A zsidó hitközség
Vajda Barnabás: Vallás a kommunizmusban
Nagy Attila: Fejezetek Dunaszerdahely város oktatástörténetéből
A kezdetektől a 18. század végéig
Szerdahely iskolái a 19. században
A 20. század elejétől a 2. világháborúig
Vajda Barnabás: Iskolák a háború után
Nagy Attila: Kulturális élet Szerdahelyen
A kezdetektől a 19. századig
Kulturális élet a 19. század végétől a 2. világháború végéig
Sajtó és mozgókép Dunaszerdahelyen
Vajda Barnabás: A magyar kultúra visszatérése
Nagy Attila: Adalékok Dunaszerdahely sporttörténetéhez
A városi sportélet kezdeteitől a DSE (1908), majd a DAC (1920) megalapításáig
Nagy Attila: Dunaszerdahely város szülöttei és lakói
Nagy Attila: Városunk nevezetességei
Dunajská Streda. Zhrnutie – Resume – Zusammenfassung
