Kötetünkben három helytörténész közös, az első világháborús csallóközi császári és királyi hadifogolytáborok történetét bemutató vállalkozását adjuk közre.

Horváth Lajos a Somorján, míg Nagy Attila a Dunaszerdahelyen, illetve Varga László a Nagymegyeren kialakított hadifogolytáborok – és a mellettük létrejött katonai temetők – pontos és hiteles forrásokra támaszkodó képét tárja elénk.

A kötet nagy erénye, hogy nem csak az írott forrásokra támaszkodik, hanem számtalan olyan fotót is közöl, amelyek nagy többségét lényegében először láthatja az érdeklődő olvasóközönség.

A nagy háború millecentenáriumán a 20. század első világégése még mindig tartogat titkokat. Városunk számára ráadásul látványosakat, hiszen mind az I. világháború dunaszerdahelyi eseménytörténete, mind a város közvetlen közelében létrehozott két – az orosz és az olasz tiszti – hadifogolytábor története, de emlékezetük is fehér folt volt ez idáig a település történtében. Hogy mi is történt itt 1914 és 1918 között, hogy hogyan reagált a lakosság, a közvélemény a történésekre, hogy miképp lett közvetlenül érintett sok család a háborús borzalmakban, vagy az, hogy mit is csinált, hogy élt itt a hol négy-, hol nyolc- avagy tízezer ellenséges katona, s miképp kapcsolódtak be a régió, s lényegében a  monarchia életének zajló körforgásába, gazdasági munkálataiba, mindezidáig még nem képezte részletesebb kutatás tárgyát.

Az A4-es formátumú, krétapapíron megjelent, 256 oldalas, rendkívül gazdag kép- és forrásanyaggal megjelent munka most ezt pótolja.

A kötet nagy erénye, hogy nem csak az írott forrásokra támaszkodik, hanem számtalan olyan fotót is közöl, amelyek nagy többségét lényegében először láthatja az érdeklődő olvasóközönség.

A kötet bemutatójáról bővebben itt olvashatnak, itt pedig a kiadvány recenzióját olvashatják el!

 

A kötet tartalomjegyzéke

Tartalom: / Előszó

A hadifogság jogi szabályozása és az első világháborús hadifogolytáborok felállítása Magyarország határai között (Horváth Lajos) 5 / Jegyzetek 9

A dunaszerdahelyi császári és királyi hadifogolytábor története (Nagy Attila) 11 / Bevezetés 11 / Dunaszerdahely az első világháborúban 12 / A dunaszerdahelyi császári és királyi hadifogolytábor létrejötte 16 / A tábor története 1914–16 között 19 / A tábor története 1916–18 között 37 / Élet a fogolytáborban 48 / Dunaszerdahely és a hadifogolytábor 58 / Emlékek 65 / Megszűnik a tábor 67 / A hadifogolytábor temetőjének története 70 / A hadifogolytábor és a temető emlékezete Dunaszerdahelyen / A hadifogoly-temető revitalizációja 77 / Jegyzetek 87

A nagymegyeri császári és királyi hadifogolytábor és temető (1914–18) (Varga László) 94 / A nagymegyeri hadifogolytábor kialakítása 95 / A nagymegyeri hadifogoly-temető kialakítása 101 / Nagymegyer község és a császári királyi hadifogolytábor 108 / A nagymegyeri császári és királyi hadifogolytábor az 1915–1918-as években 115 / A nagymegyeri császári és királyi hadifogolytábor felszámolása 125 / A nagymegyeri hadifogoly-temető 1918 után 129 / Jegyzetek 139

A somorjai hadifogolytábor története (Horváth Lajos) 145 / A somorjai fogolytábor alapítása 146 / A fogolytábor irányítása 151 / A tábor őrszemélyzete 153 / Hadifoglyok érkezése a fogolytáborba 155 / Az első hadifoglyok érkezése 156 / Olasz hadifoglyok a somorjai táborban 159 / A hadifoglyok őrzése 164 / A hadifoglyok élelmezése 166 / A fogolytábor saját gazdasági telephelyei 173 / A hadifogolyok élete a fogolytáborban 174 / A fogolytábor szükségpénze 181 / A Nemzetközi Vöröskereszt tevékenysége a somorjai fogolytáborban 183 / A hadifoglyok szellemi élete 187 / A hadifoglyok levelezése 192 / A fogolytábor postahivatala 195 / A beteg hadifoglyok gondozása 197 / A hadifoglyok foglalkoztatása fogolymunkásként 202 / Hadifogoly-szökések 215 / A hadifoglyok hivatalos távozása 221 / A fogolytábor felszámolása 224 / A hadifogoly-temető 228 / Somorján dolgozó hadifoglyok és a Somorja-Úszor vasútvonal építése 233 / A bacsfai orosz tiszti állomás 237 / Jegyzetek 239

 

Mintaképek a kötetből:

 

A dunaszerdahelyi könyvbemutató videója:

https://www.youtube.com/watch?v=dMC7TwqsgoY